Oldalmegjelenítések száma a múlt héten

2012. május 30., szerda

European business exhange program

Folytatódik nemzetközi kitekintésünk. Hogy gyakoroljuk magunkat az angol nyelv használatában is, ezért most az eredeti pályázati kiírást nézzük meg.
 Egyre több lehetőség nyílik meg a fiatal vállalkozók előtt, egyre inkább elfogadott a karrier tervezésnek és építésnek az az útja ahol a munkahely és a vállalkozás párhuzamosan fut mint terv. Ami ezeknek a programoknak kivétel nélkül az alap feltétele, hogy jól körülhatárolt elképzeléssel és egy nagyon jó üzleti tervel rendelkezzünk. Ebben tudunk segíteni annak aki komolyan gondolja. A link ahol megtaláljátok a részletes pályázati kiírást:

2012. május 29., kedd

Nemzetközi kitekintés

Magyar vállalkozókat dicsér a New York Times (HVG)

Egyre több magyar fiatal vállalkozó tör be a nemzetközi piacra a nehéz gazdasági körülmények ellenére is - írja a New York Times. A sikeres cégek között említik többek között a Prezit, a Ustreamet, az NNG-t, a LogMelnt és a PocketGuide-ot is - írja a HVG.

Több fiatal magyar vállalkozó példáján keresztül mutatta be az International Herald Tribune és a New York Times, hogyan lehet egy kis országból a nemzetközi piacra is betörni.

A cikk szerint Magyarország az utóbbi időben több sikeres vállalkozást termelt ki, ilyen volt a Ustream vagy a LogMeIn, amely 2009-ben vált nyilvános részvénytársasággá, és papírjait a Nasdaqra is bevezették. A két társaságnak összesen több mint 110 millió felhasználója van a világon.

Az egyik legfrissebb siker a prezentációs szoftvert gyártó Prezié, amelynek vezérigazgatója szerint sok magyar fiatal vállalkozó próbál versenyezni a Prezivel, amelynek már több mint 10 millió felhasználója van világszerte, és amely cégben a Facebook egyik korai befektetője is fantáziát látott, és tőkével segíti.

A cikk egy vállalkozás beindításának nehezítő körülményként említi a magyar költségvetési hiányt és a negatív gazdasági kilátásokat, a harcias magyar kormányfőt, aki Brüsszellel gazdasági kérdések miatt hadakozik, illetve az instabil forintot is. A lapnak nyilatkozó fiatal cégvezetők azt is felvetették, hogy a magyar vállalkozóknak nincs jó hírük itthon, sokszor pedig nem is tudják, hogy magyarok vannak egy-egy kreatív ötlet hátterében.

A New York Times a Portfolio egyik elemzőjére hivatkozva azt írja, hogy bár Magyarországon magas színvonalú a műszaki oktatás, azt már nem tanítják meg a diákoknak, hogyan lehet érvényesülni a piacon. Akinek mégis sikerül, az éppen a szűk magyar piac miatt képes nagyban gondolkodni. Christian Jepsen, egy koppenhágai kockázati tőkebefektető - amely a Prezibe is befektetett - partnere nemrégiben azt tapasztalta Magyarországon, hogy a fiatalok kifejezetten nyitottak az újdonságra, szívesen tanulnak és vesznek részt nemzetközi dolgokban, tudásuk versenyképes, miközben az ország költségszintje kellően alacsony.

Forrás: HVG, fivosz.hu

Következő rendezvényünk


2012. május 23., szerda

Hogy készülj egy komoly állásinterjúra?



Hogyan készülj fel az interjúra?
  • Nézz utána a hirdető cégről fellelhető információknak (pl. interneten)!
  • Gondold át az adott munkakörhöz illő tapasztalataidat, erősségeidet!
  • Lehetőleg olyan időpontot vállaljon interjúra, amikorra sietség (tehát stressz) nélkül oda tudsz érni a helyszínre!
  • Érkezz pontosan a megbeszélt interjúra (inkább 5-10 perccel korábban). Ha mégis késnél, ezt jelezd előre telefonon!
  • Az interjú előtt kapcsold ki mobiltelefonod!

Az interjún:
  • Add magad, legyél őszinte! Hosszútávon csak akkor jársz jól, ha a valóságban is képes vagy megfelelni a munkakör követelményeinek.
  • Lehetőleg röviden, határozottan fogalmazd meg a gondolataidat!
  • Próbáld megérteni, hogy mire kíváncsi igazán az interjúztató! Időnként nyugodtan visszakérdezhetsz.
  • Emeld ki az adott munkakörhöz kapcsolódó ismereteidet, tapasztalataidat!
  • Gondold át azokat a szempontokat, amelyeket mérlegelned kell a pozíció elvállalásakor, és az interjú végén kérdezz rájuk, ha addig nem kerültek említésre!

2012. május 21., hétfő

Pályázati lehetőség fiatal vállalkozóknak



http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/18/20/Segitenek_a_fiatalok_vallalkozova_valasat.aspx

Egy perc, húsz másodpercnél mondják milyen fontos az üzleti terv :)

Hamarosan olyan pályázati lehetőség indul ami fiatalok vállalkozóvá válását támogatja komoly pénzügyi háttérrel. A nyertesek 3 millió forintig visszatérítendő, részben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő kamatmentes tőkejuttatást nyerhetnek el. Érdemes tehát minél hamarabb, minél jobb üzleti terveket kidolgoznunk, hogy naprakészek legyünk ha a lehetőség megjelenik. A pályázat keretösszege csaknem 7 milliárd forint, amellyel 1.600 új vállalkozás létrejöttét kívánják segíteni.

http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/foglalkoztataspolitikaert-elelos-allamtitkarsag/hirek/a-fiatalok-vallalkozova-valasat-segito-palyazat-indul
Szeretnénk bemutatni azokat a kezdeményezéseket az Európai Unióban amely a fiatalok problémáinak megoldására hasonló válaszokat kívánnak adni mint mi. Úgy érezzük, hogy fontos, hogy lássuk, egyre több fiatalt nemcsak érdekel a téma, de aktívan szeretnének is tenni a megoldás érdekében.

A Citizens of Europe e.V. szervezet 2012. augusztus 17-29. között szervezi "ACTIVacting employability through creativity" című tréning kurzusát Németországban. A program fő célja, hogy a kreativitás és az alkalmazás esélyének az összefüggésére rávilágítson illetve az ilyen irányú kreativitásuk fejlesztésében segítse a résztvevőket.

http://www.salto-youth.net/tools/european-training-calendar/training/activacting-employability-through-creativity.2591/

Módszertani háttér Európában

Megjelent és a SALTO honlapján elérhető egy nagyon jó tanulmány ami a fiatalok munkaerő-piaci esélyeit illetve annak javításának esélyeit elemzi.
Reméljük, hogy Magyarul is elérhető lesz majd ez a kiadvány! Ha láttok ehhez hasonló elemző, módszertani anyagokat, kérlek jelezzétek nekünk! 

http://www.salto-youth.net/tools/toolbox/tool/bridges-to-work-create-better-chances-for-young-people-on-the-labour-market.1356/

Bridges to Work - create better chances for young people on the labour market

2012. május 20., vasárnap

A csapat egy része


Üzleti terveink 1.


    Üzleti ötletek
Az első lépés az ötlet megfogalmazása. Alábbiakban ezt láthatjuk. Az ötlet az még csak egy „csiszolatlan gyémánt". De mint tudjuk, minden nagy utazás az első lépéssel indul és anélkül nem érünk el a távoli úti célhoz.  Itt fogalmazódnak meg az útirányok és következő lépésben finomítjuk és számszerűsítjük az ötletet, majd kiderül, hogy működhet-e az elképzelés.


1.csoport: A CUKRÁSZDA

A mi üzleti ötletünk egy cukrászda, amelyet egyben összekötöttünk egy jótékonysági kezdeményezéssel, mivel a csoportunk minden tagja fontosnak tartja az üzleti haszonszerzés mellett a szociálisan rászorulók támogatását is. A cukrászda bevételének 10%-ból ingyen konyhát hozunk létre. Ezért a bevételeinket úgy kell kalibrálni, hogy e mellett is tudjunk hasznot termelni, amiből a további fejlődést tudjuk megoldani. Az adakozás egyben úgy gondoljuk, hogy reklámerővel is bír. Nemcsak a betérők értesülnek erről a kezdeményezésről, hanem egy ilyen kezdeményezés bizonyára a sajtóban is helyet kap.
Megcélzott vevőkör:  - a debreceni  polgári réteg. Főként 30 és 60 év    
                                          közötti korú emberek gyermekeikkel
-         kisebb családi rendezvények
Szükséges erőforrások:  - egy meglévő cukrászdát szeretnénk bérelni, hisz  
                                              így nem kellene
-         milliókat gépekbe, berendezésre és épületre áldozni.    
-         munkaerőből, rendelkezünk   a csoportban 1db cukrásszal a többi    munkát mellékállással oldanánk meg  a többi csoporttaggal


2. csoport:  A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ

A mai rohanó világban egyre kevésbé van az embereknek ideje arra, hogy ünnepeiket megszervezzék. Ha van rá mód és az megfizethető, akkor az ünnepeket tényleg ünnepléssel szeretnék az emberek tölteni és az azt megelőző napokat nem arra áldozni, hogy „lelakják” magukat és a szórakozás helyett „zombi üzemmódban” végigszenvedni a családi rendezvényt. Ebben tud segíteni a mi rendezvényszervező vállalkozásunk.


Célpiac: a fő piacunk a családi rendezvények (szalagtűző, ballagás, 
               diplomaosztó, névnap, leány- legénybúcsú). 


Amire szükség van az üzlethez:  Jó kapcsolatok. Az ismerősök között van             
egy cukrász vállalkozás és egy büfés. Ezekre lehet építeni az ételmegrendelést. A szervezési részt a csoport tagjai látják el. Elsősorban az ismeretségi körből akarjuk elindítani az ügyfélkört és mivel ez egy olyan bizalmi munka, amelynek a személyes ajánlás a legjobb reklám, ezért erre építünk leginkább. A legfontosabb, hogy felépítsünk egy jó adatbázist, amelyben szerepelnek, szolgáltatók (beszállítók) akikkel meg lehet valósítani egy ilyen szolgáltatáshoz.


               


3. csoport A REGGELIZŐ HELY

A mi vállalkozásunk arra a tapasztalatra épül, hogy az egyetemen töltött éveink alatt a közeli büfék választékát drágának és egyöntetűnek találtuk.
A mi célunk az, hogy ahelyett, hogy a hallgatók étlen, szomjan üljenek be órára, találjanak olcsón élelmet a közelben.
A választékban a zsíros kenyér, tea, kakaó, karamellás tej és a helyben készült szendvics a jellemző. Nem agyoncsomagolt, tartósított ételek, hanem a frissen készített élelmeket részesítjük előnyben.  

Célpiac: az egyetemi hallgatók, előadók és vendégek, másodsorban
                rendezvényekre szállítás, közületi kiszolgálás

Szükséges háttér: Egy bérelt büfé, amelynek van háttér konyhája, ahol
elkészíthetők az említett ételek. A konyha azért is fontos, mert más büfék részére is szeretnénk beszállítani. A szükséges létszámot a csoportunkból meg tudjuk oldani, hisz az ételek elkészítése még kora reggel történik, így a csoport egyetemistái is tudnak segíteni, mert nem ütik egymással a tanulással.