Oldalmegjelenítések száma a múlt héten

2012. szeptember 24., hétfő

Jön! 5. Fiatal Vállalkozók Hete 2012!



Célja, hogy hidat építsen a vállalkozók és a vállalkozás iránt érdeklődő fiatalok között, ezáltal biztosítva Magyarország gazdasági utánpótlását.
Tavaly országos szinten közel 6000 fiatal volt kíváncsi a rendezvényre, hiszen komoly vállalatok vezetőitől és sikeres fiataloktól tanulhattak a szakmai programokon. 2011-ben kiemelt vállalatok sokasága állt a fiatalok mellé, hiszen az ország GDP-jének 6,5%-át adó vállalatok vettek részt a rendezvénysorozaton előadóként és támogatóként. A programsorozat mára nemzetközi szinten is óriási siker lett, a világ 123 országában rendezik meg évről évre.
Ahogy a gazdasági válság napról napra próbára teszi hazánk gazdaságát, úgy van egyre nagyobb szükség arra, hogy egy összetartó, új szemléletmóddal rendelkező vállalkozói kultúra jöjjön létre. Magyarországon a fiataloknak csak egy nagyon kis része, 3,7 %- a vállalkozik, noha a KKV-szektor adja az ország gazdaságának egyik leglényegesebb elemét. Ezt a szektort kívánja megerősíteni és tovább bővíteni a FIVOSZ, illetve lehetőséget teremteni arra, hogy az érdeklődők közvetlenül is találkozhassanak sikeres vállalkozókkal.
Kulcsinformációk
Hazánkban a 15 és 34 év közötti fiatalok mindössze 3,7%-a vállalkozik, mely európai és amerikai viszonylatban is nagyon alacsony arány.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége - felismerve a problémát - immár ötödik éve rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Hetét.
A Fiatal Vállalkozók Hete a világ 123 országában megrendezésre kerülő „vállalkozásünnep", a Global Entrepreneurship Week (GEW) hazai rendezvénysorozata.
A fiatal vállalkozók többek között olyan cégek vezetőitől tanulhatnak, mint például a Szenkirályi Ásványvíz Kft., Videoton Holding Zrt., Mammut Zrt., MVM Partner Zrt., ...
A rendezvényt egy gálaest zárja, melyen idén is kiosztják az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat.
Bővebb információ: www.fivosz.hu

2 megjegyzés: